A honfoglalás előtt a magyarság Közép-Ázsia hatalmas füves síkságain élt a Kaszpi-tenger, az Aral-tó, az Altáj-hegység és a Volga folyó közötti területeken. Az ősi területekről az idők folyamán lassan a Fekete-tenger irányába vonultak, és Etelköz érintésével több hullámban, a IX. század végéig telepedtek le a Kárpát-medencében.

A szőlő elterjedésének az ideje ezen a területen sem ismert, az viszont bizonyított, hogy a honfoglaló magyarok már virágzó és fejlett szőlőkultúrát találtak a Kárpátok vidékén. Az is tény, hogy a magyarság vándorlása idején már az V. században ismerte a bort. Elterjedt szokásuk volt a „vérszerződés”, mely szerint a borba saját vérüket csöpögtették és megitták, ezzel is szorosabbra fűzve a barátságot, a megállapodást.

Ibn Ruszta arab földrajzi író (IX. század vége) – akinek műve nagyon fontos forrása a magyar őstörténetnek – leírta, hogy a magyarok a honfoglalás előtt nem csak állattenyésztéssel, hanem szőlőtermeléssel is foglalkoztak. Őseink bortermelő múltja nem bizonyított, az azonban biztos, hogy vándorlásaik idején már Levédiában megismerkedtek a bor mámorító hatásával.

A szőlő a XI. századtól lett a legkedveltebb növény. A tatárjárás után IV. Béla kiváltságokkal segítette a szőlőtelepítőket. Az Anjou – királyok korában tovább fejlődött a bortermelés és beindult a kereskedelem is. A magyar bortermelés egyik virágzó időszaka Mátyás uralkodásának éveire esett. A török hódoltság idején a megszállók mindig megtalálták a módját a borajándék kikényszerítésének, de több írásos forrás bizonyítja azt is, hogy nem egy török méltóság birtokolt kisebb – nagyobb szőlőskerteket.

A Habsburg – uralom alatt sok  problémánk volt a borral, különösen az exporttal, mivel ez konkurencia volt a cseh, szlovák és osztrák boroknak. Érdekesség, hogy a tokaji bor csak a XVII. század vége felé kezdett igazán ismert lenni a nemzetközi piacon, ekkora alakult ki az aszú és a szomorodni készítésének egységes gyakorlata is. A XVIII. században ismét felvirágzott a szőlő- és a bortermelés, köszönhetően a beköltöző rácok, svábok és tótok tevékenységének. Ekkor terjedt el az Alföldön a szőlőtermelés, a homokot azzal „fogták” meg, hogy szőlőt telepítettek. A homoki szőlőtermelés másik előnye az volt, hogy   a homok ellenáll a szőlő legnagyobb ellenségének a filoxérának.

Horváth Dezső

Történelem.lap.hu | Szüret.lap.hu | Nemzeti.lap.hu