Már a Bibliában is találunk utalást a borról, és az is köztudott, hogy az özönvíz idején Noé bárkája az Ararát – hegyen kötött ki és innen indult hódító útjára a szőlő.

Mindezek ellenére a szőlő eredetének helye és ideje máig megállapíthatatlan, nehéz lenne megállapítani,  hogy a kelták, rómaiak, trákok, vagy más népek telepítették az első szőlőtőkéket. Az biztos, hogy az i.e. 5000-ben élt Menes fáraó sírkamrájában szőlőmagokat találtak, és arra is van bizonyíték, hogy a bronzkori Európában is volt szőlő, sőt i.e. 3000 körül már mustot és bort is készítettek.

A legtöbb tudós állítása szerint a szőlő és a bor Ázsiából, Perzsiából ered.  Fentiek alapján természetes, hogy az európai és ezen belül a Kárpát – medence szőlő és bortermelésének kezdete is meghatározhatatlan, a Bassermann – féle ősszőlő elmélet szerint például Nyugat – Európában előbb volt szőlő, mint ember. Leletek bizonyítják a vadszőlő akkori létét, ennek ellenére sok tudós állítja, hogy a szőlő keletről érkezett Európába.

A borról fennmaradt írásos emlékek sok érdekességet tartalmaznak. A Nagy Sándorról szóló feljegyzésekből például kiderül, hogy i.e. 333-ban egy több napos tivornyázás után halt meg Babilonban. Egyes források szerint XI. Ptolemeus megkövetelte a borivást, és a józanokat meg is büntette. Kleopátra is szívesen ivott bort, főleg Antonius társaságában. A Római Birodalom borfogyasztása, illetve annak „mennyisége” szinte mindenki előtt ismert, de nem mindegyik uralkodójuk kedvelte a szőlőtőke nedűjét, Domitianus például i.u.  92-ben kivágatta a meghódított területek szőlőit.

Horváth Dezső

Történelem.lap.hu | Szüret.lap.hu